Welcome to the Jungle - Egy kis rocker élete

#389

Az olyanokat úgy bírom, amikor integetek neki a fürdőszobából, ő meg visszainteget nekem a nappaliba, hogy: "Sziaaa! Téged szeretlek a világon a legjobban!"

Vagy máskor a két kezébe fogja az arcomat, és azt mondja: "Jessica, te egy igazi angyal vagy!"

Mondjuk elkövettem azt a hibát, hogy első alkalommal túlságosan elolvadtam ettől, ő meg azóta univerzális puhítószövegként alkalmazza. Például ordítok rá (harminckettő normál hangerővel történt felszólítás után), hogy most már aztán tényleg húzzon a kádba, ő meg közli, hogy egy igazi angyal vagyok, hááát...

Egyszerűen szerelmes vagyok, na!

#388

Valaki hogy tud gyerek mellett órákig jelen lenni a neten??? Most komolyan... Én megpróbáltam megírni egy bejegyzést, de az utolsó bekezdésnél már két kézzel kellett elhessegetni az ide-oda dőlő-mászó Nyulat.

Meg amúgy rosszul is érzem magam, ha ébren van, én meg üveges szemmel güzülök a monitor előtt. Tudom, hogy évek múlva nagyon szégyellném.

#387

Hétvégén volt, hogy elszaladtam vécére abban a bohó hitben, hogy most húsz másodpercig nyugi lesz, de a Nyúl kb. öt másodperc után kopogott az ajtón. Majd kinyitotta.

"Ez a tiéd?" - kérdezte, és egy piros tangát nyújtott felém, amit két perccel korábban hajtogattam be a szekrénybe.

"Igen."

"Neked adom" - mondta, és az ölembe tette.

"Óóó, igazán köszönöm."

Ő meg elmosolyodott, elindult a szobába, de még visszafordult: "De el ne felejtsd!"

#386

Most az tetszik neki nagyon, hogy "BASSZAMEG!"

A következők nem jöttek be:

1. "Ilyet nem mondunk."

2. "Ilyet csak a buták mondanak." (Válasz vigyorogva: "Én buta vagyok.")

3. "Csak a felnőttek mondanak ilyet, közülük is csak a buták."

4. "Ha ezt valaki meghallja, ki fog csúfolni."

5. "Ha ezt a bölcsiben meghallják, még talán a szádra is rácsapnak."

6. "Aki ilyet mond, annak ki kell porszívózni az orrát." (Gondoltam, két legyet ütök egy csapásra, mert úgyis meg van fázva.)

7. "Meg ne halljam még egyszer!"

Na persze mit vártam, van az a mondás a borivással-vízprédikálással - tudom, mondhatom, hogy tessék az én életemet élni és kibírni a folyamatos szívást csúnya beszéd nélkül... (Vagy például mit mondunk olyankor, amikor a tetves, beragadós tolóajtós szekrényt ráhúzzuk az ujjunkra...) De az pont olyan, mint amikor Anyukám magyarázza meg, hogy ő miért dohányzik.

Helyzetjelentés

Úgy imádom, olyan csodálatos, és olyan büszke vagyok rá! Csak írni róla, arra nincs időm. De ez átmeneti állapot, úgy döntöttem. Most meg ömlesztve mindent, nehogy azt higgye valaki, hogy erre a pár hétre elvittek minket az ufók.

Ilyenek vannak, hogy a bölcsiben ő a kedvenc. Mondták is. Meg ő a jó evő (WTF?). Meg minden. Nagy szövegláda, könnyen haverkodik, és most van abban a korban (a szégyellősködős időszak után), hogy mindenkit, aki kedvesen közeledik hozzá, hamar a bizalmába fogad. Unokatesóm és nagynéném volt nálunk múlt vasárnap, unokatesóm nagyon vevő volt a játékaira, a Nyúl pedig azóta naponta elmondja, hogy szereti őt. Ezzel egyébként bárkit levesz a lábáról, hogy mélyen a szemébe néz az illetőnek, és azt mondja: "szeretlek", mint ma például Gabi barátnőmnek, miután együtt ebédeltek. Most már nem csak sejtem, hanem tudom, hogy társaságra van szüksége. Imádja az érdekes embereket, akik foglalkoznak vele. A gyerekeket szintén. Egerben egy perc alatt összehaverkodott egy kisfiúval (akinek sajnos idegbajos-rohanós volt az anyja, így az egy perc volt az összidő).

Egy testvér kéne neki, na. Nagyon. A dolgok úgy alakulnak, hogy lassan talán lehet is majd... na jó, ez sajnos csak az egyik oldala a dolognak, a másikon nincs változás.

Úgy veszem észre, mostanában megint volt valami fejlődésbeli ugrása, vagy mi. Okosodott.

Bármilyen puzzle-t kirak néhány percen belül, akkor is, ha akkor látja először. Kapott a húsvéti nyuszitól egy huszon-akárhány darabos, fából készült puzzle-t, Noé bárkáját természetesen. Egy kérdése sem volt. Kiborította, kirakta. Az első félórában kb. tizenhétszer. Később már úgy, hogy az egymástól független darabokat bepakolta a helyükre, míg lassan össze nem állt a kép. Király. (Ha rajtam múlna, minden gyereknek a világon lenne kirakója. A legkirályabb dolog, ami létezik.)

Szép, mint a mese. Őszintén szólva kurvára felháborít elszomorít, hogy ha felteszek róla egy képet facebookra, akkor nem jön rá több ezer lájk, de betudom a... mindegy. Meseszép, no, bár tény, hogy egy fotó sem adja vissza tökéletesen a valóságot. (Pont emiatt nem akarom magamra tetováltatni egyik képét sem, nem hiányzik, hogy utána egész életemben csupán udvarias mosolyokat kapjak rá.)

Olyan szövege van, hogy gyakorlatilag napi 24 órában lehet felváltva ájuldozni a gyönyörűségtől, illetve összeesni a röhögéstől. Tegnapelőtt azt mondta Gyuri bácsinak, hogy van neki otthon két papagája, Chili és Azúr. Gyuri bácsi elhitte, nyilván, mert nem látta a Riót (alapmű!!!). Ha már Rio: ahányszor meglátja a mesében a kivilágított Rio de Janeirót, megjegyzi, hogy ott laknak a Mamáék. Mindig ugyanazt válaszolom: ha ott laknának, az égvilágon semmi bajom nem lenne, valószínűleg (mert akkor mi is ott laknánk). Múltkor nekem is mondta amúgy, hogy van egy Chili nevű papagája, ki is nyitotta neki az ajtót, majd becsukta, és azt állította, hogy Chili bejött, nézzem csak meg. Megnéztem.

Végre leszokott a hangyataposásról. Néhányszor megnézte az utóbbi időben a Hangya Boy-t, ez segített. Most már minden hangyát Hovának és Zoknak nevez. Két napja etetünk egy hangyabolyt cukorral, amúgy. A gumimaci nem jött be nekik, de a kristálycukrot elhordták.

Elképesztő dolgokat - gépeket és házakat - épít legóból. A fantáziájával nincs gond, tegnap például kullancsszállító teherautót építettünk.

Tegnapelőtt elkezdett arcokat rajzolni - arcokat, érted? - és ahhoz képest, hogy a kis keze elvileg ilyenkor még nem képes ilyen mikromozgásokra, néhány milliméteres köröket rajzol szemnek, meg szájat, jó, kicsit reszketős vonalakat, de bezárja az oválokat (naná, hogy kinyújtja a nyelvét, úgy koncentrál). Tegnap rajzolt egy polipot arccal. Nem, nincs meg a nyolc lába, de akkor is felismerhető. És egy soklábú dinoszauruszt, de olyat, hogy miután Öcsém is rajzolt egy vízilovat, megállapítottam, hogy a Nyúl van magasabb szinten. :D

Fejből felmond egész verseket (egy kétoldalasat is, azt már említettem?), sőt, meséket is, pl. "Volt egyszer egy öreg molnár, aki, mikor érezte, hogy hamarosan meg fog halni, magához hívatta a három fiát." De nem ám csak úgy mondja, ahogy én magoltam be középiskolában azt a tetves kémiát (egy napig küzdöttem vele, bazmeg, és csak négyest kaptam, életem egyik nagy kudarca), hanem, ha valami nem jut eszébe szó szerint, akkor elmondja a saját szavaival. Mert érti!

Egyik kedvelt játékunk, hogy idézgetünk mesékből. Pl. "húzz innen, rusnya vénasszony!", mondta nekem múltkor, amikor egy zoknival szaladtam utána. Azóta már rájöttem, hogy a Nagyon vadon 2-ből idézett. De egy csomó ilyen van az agyában és rendesen megizzadok, mire némelyiket kitalálom. Vagy a másik kedvenc játékunk - ebben az esetben én adom fel a feladványt -, hogy kit hogy hívnak. Pl. "Hogy hívják a Verdákban a kis piros tűzoltóautót?" vagy "Hogy hívják a Bogyó és Babócában a szarvasbogarat?" "Hogy hívják a szarvast a karácsonyi Jégkorszakban? Hát a Nagyon vadon-ban?" Imádjuk ezeket.

Azért ő persze megmaradt gyereknek, nem csupán a szellemi dolgok kötik le (pedig én baromira kiegyeznék azzal is), egyszerűen olyan mozgásigénye van, hogy kész. Itthon vagyunk a Mátrában már harmadik napja, tegnapelőtt Bükkszéken és Egerben jártunk, tegnap Hollókőn (és volt szerencsém a méltóságos urat a faluból a várig az ölemben kivinni, így most olyan izomlázam van, hogy járni alig bírok - na jól van, amikor kéne, akkor nem igényli a mozgást). Az van, hogy a Nyúl rákattant a... szégyellem leírni is... a kapálásra. Sajnos Anyáéknak van egy kicsi, könnyű kapájuk, aminek a másik oldala gereblye, és a Nyúl örökre a szívébe zárta (remélem, legalább a panelbe nem óhajtja hozni). Ma ültünk a szobában kb. egy vödörnyi matchbox fölött, amikor az én szeretett fiam felkiáltott: "Van egy jobb ötletem: menjünk ki kapálni!"

Nagyon kiröhögtem. Nem mentünk végül, mert tegnap kicsit megpirult a napon, és már emiatt is nagyon ideges vagyok.

Ja, egyébként nem, nem akarom azt mondani, hogy az én fiam valami különlegesen okos és intelligens teremtménye a világnak (nem akarom, de azért szeretném, ha mindenki ezt a következtetést vonná le persze), biztos minden gyerek ilyen okos, vagy vannak más különös dolgai, de ez elképesztő, nem? Úgy értem, alapvetően nem azt várjuk a gyerekektől, hogy jobban tudjanak dolgokat, jobban emlékezzenek dolgokra, mint mi, nem? Meg a másik a fantáziájuk, a kreativitásuk és a logikájuk, amit imádok, nem csak Noénál... Nem kell messzire menni, vegyük Liát és a Noé nénit...)

A szobatisztaság... még várat magára, már nem sokat, mert már magától szól minden egyes alkalommal. A bili egyelőre nagyobb haver, mint a wc, de kit érdekel, nem hülye az én fiam, és azért se fogom csesztetni ezzel, szeptemberig különben is ráér.

A fogmosás... na abban nem fejlődött egyedül, pedig immár ötféle fogkrém közül válogathat esténként, de szarik rá, mindig hiszti van.

Hát így vagyunk. Most megyek legózni.

#384

Az apja a két kezébe fogja a Nyúl arcát, úgy mondja: "Mi ez itt, nózi?"

Nyúl: "Nóózii? Az egy naaagy, sörényes állat. Nem oroszlán, egy tigrisfarkú, nagy gép!"

Fojjj, buta lányok

Egyébként kiválóan ért hozzá, hogy égessen. Ezt illetően kedvenc tárgykörünk a nemek közötti különbség.

Igyekszik mostanában férfiasan viselkedni a lányokkal, csak egyelőre nem csábítási céllal. Az alapkoreográfia, hogy lehülyézi őket, később odacsap egyet, és ha még mindig nem érzi teljesnek az ismerkedést, akkor esetleg megpróbálja motorral elgázolni őket. (Ez utóbbit még mindig sikerült megakadályoznom.) Ranschburg doktor szerint ha a gyerek valami baromságot csinál, nem szabad azt mondani neki, hogy kérjen bocsánatot, mert úgyse fogja megbánni, és ha bocsánatkérést követelsz tőle, akkor tulajdonképpen arra kényszeríted, hogy hazudjon: mondja azt, amit nem érez. Úgyhogy az ismerkedése után én bocsánatot kérek, megsimogatom a sértettet, és leszidom a fiamat, megpróbálva nem tudomást venni a tényről, hogy tökéletes angyalképe van.

1. Megyek érte a bölcsibe, öltöztetem, de szerencsétlenségemre Luca anyjával egyidőben teszem ezt. Luca és az anyja is a tökéletes nyugalom és harmónia mintapéldája. Finom, egyszerű ruhák, finom, egyszerű frizura és arc, halvány, udvarias mosoly, csendesség, nyugodt, de jól hallható köszönés, 0 felesleges szöveg. Luca kijön, kedvesen az anyjához bújik, majd engedi, hogy leültessék és tűri, hogy szépen felöltöztessék.

A Nyúl ezzel szemben kirobban a teremből, mint egy tornádó, egy mondatban elmeséli az egész napot, majd az öltözőn átrohanva irány az előtér, ott rápattan egy triciklire, és a következő közös jelenetünk az, amikor tíz perc múlva triciklivel együtt vonszolom az öltözőbe, hogy valahogy átöltöztethessem. Amikor látja, hogy vesztésre áll, eldobja a triciklit, ami iszonyatos robajjal ér földet, aztán esetleg hajlandó engedni, hogy levegyem a nadrágját. Ekkor látja meg az angyali Lucát.

"Fojjjjj!" - mondja undorral. "Buta lány!"

Luca anyja egy pillantásra vagy egy mukkra nem méltat minket, az úrinők ilyenek. Én próbálom elvenni a dolog élét azzal, hogy a Nyúlnak nem is Lucával van baja, hanem úgy általánosságban a lányokkal:

"Nem buták a lányok, miért mondod, hogy buták? A lányok okosak." Szerencsés esetben itt vége ennek a beszélgetésnek, de inkább nem. Lucáék húznak el előbb, nálunk még hátravan a hiszti, ami arról szól, hogy 10-20-30 °C esetén egyaránt dzsekiben akar hazajönni a Nyúl. Én meg hol megadom magam, hol nem.

2. Ez a héten történt.

Otthon az ajtóban állunk, és mivel a hazaérkezés mostanában úgy kezdódik, hogy a Nyúl felmászik az ajtórácson, elolvassa az ajtón a számot, majd lemászik (közben azt kiáltozza, hogy "Ne félj! Egy perc, és lejövök!"), nem tudunk elég gyorsan besurranni az ajtón. Minden igyekezetem ellenére néha összetalálkozunk emberekkel még a folyosón is.

Legutóbb nyílt az ajtó, a szomszéd vitte valahová a Nyúltól picivel idősebb unokáját. Valami labdát elhagytak közben, a szomszéd visszafordult, és keresni kezdte ("Nem tudom, hol van, hát hova tetted? Itt volt!"), az unokája meg addig állt az ajtóban és bámult minket. Vagy néma lehet, vagy megilletődött a Nyúl határtalan szépségétől és férfiasságától (vagy csak bamba volt), mert se sértésre, se kedvességre nem reagált. Erre gondolok:

LCD: "Szia!"

Kislány: ... (bámul)

Nyúl (undorodva): "Fojjj, buta lány..."

LCD: "Nem buta, nem buták a lányok. Köszönj neki." (Isten bizony egyetlen mikromozdulattal sem éreztettem vele, hogy valójában nem ezt gondolom.)

Nyúl: "Nem köszönök, ez egy buta."

LCD: "Nem buta, mondom. Köszönj neki, ő egy szép kislány."

Nyúl (tökéletesen artikulálva, és mind a 32 lakásban lakók számára jól hallhatóan): "Kislááány? Van cunija?"

LCD: "Na gyere gyorsan, menjünk be."

Igen, tudom, hogy ez még csak a kezdet.

Bazmeg, Woody!

Készültem egy ideje, hogy bemutassam a Toy Story-s gyűjteményünket, de még jó, hogy nem tettem meg, ugyanis az tegnap új darabbal gyarapodott: egy LEGO Buzz-zal (meg egy ufóval).

Az úgy volt, hogy Húgom kapott valami utalványt, amit csak bizonyos boltokban lehetett levásárolni, és úgy tervezte, hogy bemegyünk az Adidasba, és veszünk a Nyúlnak egy cipőt. Kicsit szívtam a fogamat, hogy ennyi pénzt szórunk el egy olyan cipőre, amelyet minden bizonnyal csak egyetlen évig fog hordani (ráadásul pont nem szeretem az Adidast, mert egyik rossz emlékű exem kedvence), de hát legyen, nem baj az végül is, ha menő a gyerek. Aztán cipőt hála Istennek, nem találtunk szépet, így bementünk a bolt fölött lévő játékboltba, ahol szintén érvényes volt az utalvány.

És ott mosolygott Buzz. A dobozának az eleje már teljesen kifakult, szóval nyilvánvalóan nem mai darab, és gőzöm sincs, miért nem csapott le rá eddig egy hozzánk hasonlóan fanatikus rajongó - na jó, sejtem, hogy azért, mert eddig nem volt 50%-kal leárazva.

Gondolhatod, szerelem volt első látásra...

A Nyúl elmondhatatlanul boldogan hozta a szatyrot (tök vicces, ugyanolyan szatyorba rakták a cuccot, amilyenben nekem is adták, amikor én voltam ennyi idős - Salgótarjánban nem gyorsan változnak a dolgok, bár persze úgy is fel lehet fogni, hogy milyen stabil ez a Nógrádker). Utána bementünk még Tescoba (Buzzt a kocsiban hagytuk), ahol a Nyúl valahogy rátért megint arra a témára, hogy ő Buzz, az apja meg Woody, és ők most mennek együtt... És végül elkezdte mondogatni, hogy "Buzz meg Woody! Buzz meg Woody!" Nos, kicsit furcsán hangzott egy kétéves szájából, hogy "Bazmeg, Woody!", de ha valaki csúnyán nézett volna, akkor tudtuk volna, hogy ő nem látta a Toy Story-t. (Van ilyen? Alapmű! Fiús szülőknek mindenképpen - ezt azért mondom, mert Kiria múltkor szájhúzva lefiúsmesézte - de szerintem lányosoknak is az alapműveltség része, múltkor például volt Toy Story-s kérdés a Széfben. Nem tudták a választ. Szóval ez pénzkérdés, emberek! Sok pénzt bukhat, aki nem látja a Toy Story-t! Remélem, meggyőző voltam.)

Minden alkalommal, amikor visszaültünk a kocsiba, a Nyúl előszedette a dobozt és felkiáltott: "Na végre! Buzz! Már alig vártam!"

Amikor a hosszú bevásárlótúra után - erről csak annyit mondhatok, hogy ha Isten is úgy akarja (értsd: jó lesz az idő), akkor holnap az udvart csokitojások fogják elárasztani, különös tekintettel az aranyesőbokorra - végre hazaértünk, a férfiemberek bevonultak a szobájukba, Tetkós néhány perc alatt összerakta Buzzt, aki azóta családtag. Kb. akkora, mint az igazi Buzz, szóval a Nyúl a kis kezével majdnem átéri a derekát, ezt azért mondom, hogy az arányokat érzékeltessem (mert mindig azon gondolkodtam, milyen baromi nagyok lehetnek ezek a játékok, ha Andy keze olyan kicsinek tűnik rajtuk). Az ufó meg akkora, mint egy legóemberke. És hihetetlenül aranyos.

Na de Buzz. Jön az ágyba, röpköd a szobában, jön enni, de a legfontosabb, hogy minden de minden Buzznak szóló kérdést őhozzá kell intézni, nem a gazdájához (akit pedig szintén Buzznak hívnak, ugye).

A LEGO-Buzz kedvenc tevékenysége mégis az, amikor a gumicápával beszélgethet, aki meg - ki más? - jómagam volnék. Szórakoztató kérdéseket kell kitalálnom, amelyekre Buzz általában igennel vagy nemmel válaszol vigyorogva, hogy máris következhessen a következő izgalmas kérdés.

Minden szép és jó, a Nyúl - bocsánat: Buzz - határtalanul boldog, csak hát... Buzz legóból van még mindig, sajnos. Ez azt jelenti, hogy bizonyos időközönként bizonyos darabok leválnak róla, és vissza kell tenni. Pl. leesik a sisakja, megpróbálod visszanyomni, de ezzel felfelé nyomod a nyakát, így leesik a feje. Amikor azt megpróbálod visszanyomni, leesik a mellkasa... Amikor megpróbálod leültetni, szétesik a derekánál. Amúgy tökjól lehet hajlítani a lábát és a karját: a csípőjére, vállára, könyökére és csuklójára nem lehet panaszunk, meg szuperül kinyílnak a szárnyai is, de a legó az legó. A Nyúl angyali türelemmel hozza ezredszer is, hogy rakjuk össze, de mi úgy vagyunk vele, hogy ha eddig esetleg nem fenyegettek a magas vérnyomásból eredő betegségek, most már igen.

Arra gondoltunk, hogy talán össze kéne ragasztani az elemeket, elvégre ebben az esetben nem a játék legó-volta a lényeg, hanem a Buzz-volta. És ha belegondolunk, hogy az igazi Buzz tizenöt rongy alatt nem lehet a miénk, ráadásul nincs is magyar nyelvű belőle, akkor még mindig baromira jól járnánk. Egyelőre az a véleményem, hogy egy szülő - értsd: felnőtt-agyú ember - annál barbárabb dolgot nem cselekedhet, hogy összeragasztja a legóelemeket... de mivel Tetkós már csinált ilyet gyerekkorában, még semmi sincs lezárva.

Mindegy. A lényeg, hogy a Nyúl elmondhatatlanul boldog. És végre van egy Buzzunk, bazz!

#381

Nálunk a legnagyobb dicséret a "büszke vagyok rád", az nem olyan robotpilótás, amit csak úgy odavetünk, annak valami igazi oka van.

Nyúl: "Büszke vagyok Woody-ra."

LCD: "No, és miért?"

Nyúl: "Mert nem iszott sört... se pálinkát, se kólát... se sört üvegből..."

Szegénykém, biztos ilyesmit álmodott. Merugye valóságalapja nincsen.

Játék

Angitól kaptam még múltkor - köszönöm neki, mert alapesetben nagyon szeretem az ilyeneket, de most ég a fejem, hogy csak most tudok írni. Szóval:

Szabályok:
-megköszönni, akitől kaptam,
- kitenni a képet a blogunkba,
- írjunk magunkról 3 dolgot,
- továbbítjuk 4 bloggernek.

1. Utálom a piros színt. Sose szerettem. Biztos nem is vagyok igazi nő. A pirostól csak egyet utálok még jobban: a pirosat kékkel.

2. Nyikorog a bal szemem, ha megdörzsölöm. Lehet, hogy már mondtam.

3. Nem találok rá szavakat, mennyire fáradt vagyok. Valószínűleg csak azért nem találok szavakat, mert annyira fáradt vagyok.

Vöröscicus, Bögre, ha olvasol, és Luca, bár téged nem olvashatlak - én nektek adom tovább.

#379

Tegnap, miután megfürdött, de még nem öltözött fel, kiszaladtam egy percre, ami ugye 60 másodperc. Mire visszaértem, tetőtől-talpig összerajzolta magát golyóstollal. A fenekét és a hátát is, igen. Merthogy most a tetoválós korszakát éli (bezzeg nekem folyton azt mondja, hogy ne legyen tetoválásom, mert az bácsiknak való).

Tettem egy erőtlen kísérletet, hogy lesuvickoljam róla, beállítottam a csapba és fürdetőkrémmel sikáltam, miközben ő azt kiabálta: "Szeretlek, Jessicaaa!"

A rajzok természetesen nem jöttek le, még csak nem is koptak egy kicsit sem, úgyhogy mit volt mit tenni, ma úgy ment a bölcsibe.

Már a belépéskor Művész Úrnak szólították. Höhö.

Rocksztár

Nyúl: "Márk azt mondta, ő sztár!"

LCD: "Na és te is sztár leszel? Rocksztár?"

Nyúl: "Neeem... Én autószerelő leszek!"

Lenyeltem, ami hirtelen eszembe jutott ("Micsodaaa? Leszel te, majd mindjárt megmondom, mi leszel te, az anyád hálátlan mindenit, büdös kölke!"), és savanyú mosollyal azt feleltem: "Autószerelő? Mint Apa?"

Aztán a múlt héten megmutattam neki a kedvenc Hardcore Superstart videómat (amit hetek óta hiába próbálok megmutatni mindenkinek), és akkor egyszer csak azt mondta:

"Én is olyan szeretnék lenni, mint azok a bácsik!"

Édes csillagom, na végre! Hát olyan boldog voltam, hogy el nem tudom mondani.

Egyébként a Slash-könyvből az én feladatomra vonatkozóan annyit tanultam, hogy együtt kell füvezni a gyerekkel, de minthogy ez ott bukó, hogy egy sima cigit sem tudom, hogyan kell meggyújtani, más utakat kell találnom. Zenei ovi?

#377

Az azért üdítő, hogy bár a felnőttek még mindig nem ismernek fel (most tényleg, bazmeg, ha még a hatvancentis hajam se különös ismertetőjel, akkor mi a retket kéne csinálnom, hogy felismerjenek, fessem zöldre?), a gyerekek határozottan.

(Múltkor az egyik, bölcsiből ismert anyuka jött velem szembe, tolta a babakocsit, és mereven bámulta az arcomat, mert nyilvánvalóan felismert, de az is nyilvánvaló volt, hogy eldöntötte, ha én nem fogok neki köszönni, akkor ő se. Köszöntem, mert bár vidéki vagyok, nem én vagyok a paraszt, ezt nagy kegyesen fogadta. Ezzel az illetővel egyébként már többször is volt ilyen élményem, és nem tudom, mit vár, mert egyértelműen fiatalabb nálam, na mindegy.)

Ma a pékségből rohantam a bölcsibe - siettél már apró kavicson magassarkúban? - amikor szembejött az egyik kedvenc kiscsajom az apjával. (Az apja nemrég jött haza külföldről, és úgy megörültem, amikor a múltkor először megláttam - mert baromira át tudom érezni az apanélküliséget.) Rájuk köszöntem, de láttam Lián, hogy legalább akkor felismert, amikor én őket, és nagyon boldog voltam, amikor hallottam, hogy mondja az apjának: "Ő Noé néni."

Mégse vagyok láthatatlan! Juhúúúú!

Toy Story megint

Tegnap reggel nagyon haverkodtunk, és egyszer csak mosolyogva azt mondta: "Inkább mégis te legyél Jessica, Dzidze meg Rex."

Höhöhö, szerinted nem voltam büszke? Dehogynem! Nem tudom, múltkor mitől estem ki a cukortartóból és kárhoztattam arra, hogy egy behemót dinoszaurusz nevét viseljem, de most ez az egész visszacsinálódott, és én vagyok a jó csaj megint. Bibiííí!

Ezután, hogy Tetkós kipipálhassa a "Családot elvinni valahova hétvégén, hogy utána ne ugassanak, akármennyit vedelek" című napirendi pontot, elvitt minket kirándulni a Dunához. Amikor hazaértünk, a Nyúl leült a folyosón, hogy levegye a cipőjét, én megálltam előtte, ő meg, mintha rég nem látott vendég érkezett volna, napsugaras mosollyal rámnézett, és azt mondta:

"Szia Jessica, hát te megy hogy jöttél, repülve?"

Ezután felhívtam Tetkós húgát, hogy megköszönjem neki, hogy szombaton ő vigyázott a Nyúlra, amíg mi dolgoztunk.

LCD: "És jól viselkedett? Nem vert meg senkit?"

TH: "Persze, nagyon édes volt. Buzz-nak kell szólítani."

LCD: "Tudom, itthon is... És mindenkinek van valami neve a Toy Storyból, én Jessica vagyok, neked is adott esetleg nevet?"

TH: "Aha..."

LCD: "Naaa, de jó! És te ki vagy?"

TH: "A disznó."

(Merthogy a múltkori disznó - az apja - is észrevétlenül Woody lett újra.)

Este - amikor Tetkós már ismét nem volt velünk - autóztunk, matchboxokat tologattunk egymásnak. Egyszer csak felkiáltott:

"Csókoltatom anyukádat!"

WTF???

LCD: "Mit mondtál? Azt, hogy csókoltatod anyukámat?"

Nyúl: "Nem! Azt, hogy csókoltatom Zurg császárt!"

Merthogy igen, Anya Zurg császár. Lassan azért kezd összeállni a szereposztás:

Buzz - Nyúl

Jessica - LCD

Woody - Tetkós

Zurg császár - Anya

Rex - Dzidze

Guba (disznó) - Tetkós húga

Krumplifej - Saab

Slinky - Apa

Kicsit fárasztó nekem, hogy mindig kijavít, ha a nevén szólítom - és égő is idegenek előtt kimondani, hogy Buzz, mert tuti másra gondolnak -, de lassan megszokom azért.

#375

Ja, és még el se dicsekedtem vele - egyrészt lustaságból és feledékenységből, másrészt mert addig nem akartam, amíg nem biztos, harmadrészt meg mert anyagcseréről, szexuális életről és nem csecsemőkorú gyerek szoptatásáról lehetőség szerint nem beszélek - de kb. 1 hónapja véget ért a szoptatás.

Jíííhááá!!! Iszonyat felszabadító, hogy végre be merek feküdni mellé az ágyba mesélni meg ilyenek.

#374

Pár napja reggelinél ültünk az asztalnál ketten.

LCD: "Képzeld, nagyon szeretlek!"

Nyúl: "Szeretsz?"

LCD: "Igen."

Nyúl: "Ééén is szeretlek!" Majd (gondolom) az ALDI-reklámos epres joghurtos kislány hatására hozzátette: "Azt hiszem, szerelmes vagyok!"

Még ugyanennél a reggelinél később megsimogattam az arcát. Mire ő: "Te vagy a gyönyörű... legjobb anyám!"

Aki most gyorsan kiszaladna hányni ennyi nyálas szerelmi vallomás után, annak elárulom, hogy az életünk általában nem ilyen idilli, de arról, hogy mikor mit üvöltünk egymásnak (hárman), inkább a szomszédaink blogja szólna. (Remélem, nincs nekik.)

Buzz

Egyik nap felnézett rám, a mellkasán egy pontra mutatott, és azt mondta: "Ez az ionizátor." Meglepetésemben persze kiröhögtem.

Kicsit később felállt a kanapé hátának tetejére, megnyomta az ionizátor gombját a hasán, majd kinyújtotta a karját - már úgy értem, persze, hogy kitárta a szárnyait -, felkiáltott: "A végtelenbe és tovább!", és elrepült. Ja, ez nem ilyen egyszeri csodatörténet, naponta szóba kerül az ionizátor, és naponta többször (több tucatszor) repül a fenti felkiáltással. (A héten egyszer már fejre is esett - nem repülés, hanem ugrálás közben - a kanapéról, de nem tojt be különösebben. Tudod, a motorra is vagy visszaülsz rögtön, vagy soha többé...)

Az előbb játszottak Anyával, a Nyúl épp a földön fetrengett, Anya meg mellette ült, amikor a Nyúl ismét a mellkasára mutatott: "Csak ide ne nyúlj!" - figyelmeztette Anyát. "Miért, mi van ott?" "Azzal nyílik ki a szárnyam."

Amikor a Hawaii vakációban meglátta Buzz-t, azt mondta: "Tisztára olyan, mint én." Basszus.

Egyébként.

Én az utóbbi napokban Rex vagyok. Egy dinoszaurusz, érted???

#372

Ja, azt meg még nem is mondtam, hogy a házi tanmeséink példájára ő maga is írt két mesét. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mesél. Az egyiket egy helikopterrel a kezében:

Volt egyszer, hol nem volt egy kisfiú, aki nagyon szeretett volna kapni egy helikoptert. Hisztizett. Vonyított. Sírt. Azt mondta az anyukája:

"De rossz vagy te, kisfiú!"

Dzzzs, dzzzs! (Ez ököllel való ütés volt.) Vége!

Miután kiröhögtem magam, elgondolkodtam. Remek. Remélem, senki nem fog arra következtetni, hogy ha a Nyúl kér valamit, arra azzal válaszolunk, hogy jól elnáspángoljuk... (Aki látta már a szobáját, az nyilván nem fog.)

A másik önálló meséjét sajnos egy az egyben elfelejtettem. Viszont a fogmosós és a hajmosós mesénket például kiválóan elmeséli egyedül, előbb-utóbb úgyis készítek róla videót.

Na meg most már jöhetnek akkor a dalszövegek is lassan :)

#371

Főztem. Észrevettem, hogy néz. Egyszer csak, mint aki valami nagy felfedezést tett, így szólt: "Olyan vagy, mint egy boszorkány!"

...

Egyszer csak megjelent a konyhában Tetkós is az elmaradhatatlan Wild magazinjával, hogy - mint mondta ő is - "legalább a teste velünk legyen". (A Wild magazin olvasása is egy olyan tevékenység neki, ami közben azt se venné észre, ha tolvajok közben elvinnék a konyhabútort.)

Tetkós: "Jöttem hozzátok!"

Nyúl: "Jóóó! Szeretlek!"

Tetkós: "Szeretsz?"

Nyúl: "Igen! Anya nem szeret, de én szeretlek."

LCD: "Anya is szereti!"

Nyúl: "Szereti?"

LCD: "Igen."

Nyúl: "Akkor Anya is szeret, meg én is."

...

Együtt gyúrtunk tésztát a levesbe, aztán elővettem a hűtőből a csirkemellet. Észre se vettem, hogy odament a szekrényhez, de két másodperc múlva már ott volt a három tálka: "Ezekben kell panírozni?"

"Igen, kicsikém, azokban kell."

Elkezdtük panírozni a húsokat, övé volt a liszt, és persze gyorsabban haladt, mint én. Mondom neki: "Ne tedd még a tojásba, várj, míg az előzőt kiveszem."

Nyúl: "Mamánál kettőt is bele lehet tenni, itthon meg csak egyet???"

...

Panírozás után elkezdte telehordani az asztalt autókkal. Amikor már elkezdte sérteni Tetkós territóriumát (=hozzáért az újságjához), Tetkós visszatért az élők sorába, és azt mondta: "Ide már nem tehetsz, buzikám!"

Nyúl: "Mégis odateszem, buzikám!"

Jogos, mert így nem beszélünk.

#370

Már régóta Jessicának szólít, nekem erre azt kell válaszolnom, hogy "Tessék, Buzz!", és amikor összeveszünk, utána ezzel teszteli, hogy haragszom-e: "Jessica!" És ha valami Buzzosat válaszolok, akkor tudja, hogy már nem. (Jessie-t egyébként teljesen magától nevezte el Jessicának.)

Ma a reggelinél megint kitalálta, hogy mindannyian a Toy Story szereplői vagyunk. Ő természetesen Buzz, de én ezúttal a dínó lettem, úgyhogy nekem mindig úgy szólt, hogy "Rex!", viszont az apja járt a legrosszabbul, mert ő lett Guba, ám mivel nem jutott eszünkbe a neve, folyton disznónak szólította.

Az előbb már visszaavanzsáltam Jessicává, amikor megkérdezte: "Jessica, hol van a disznó?"

Kedves gyerek.