Welcome to the Jungle - Egy kis rocker élete

#358

Annyira finom, érzékeny kis lelke van, úgy imádom...

Tegnap valami hülyeségen elkezdett hisztizni, kb. ilyesmin, hogy az egyik játékot nem bírja belepréselni a másikba, vagy valamit nem bír összerakni, már nem emlékszem. De üvöltött. Én egyetlen, pár perces dolgot szerettem volna megnézni a tévében (Haitiről), kértem, hogy maradjon picit csendben, hát gondolhatod... Kirohantam a konyhába, hogy meghallgatom a műsor maradékát (ez a Haitis dolog a szívügyem, és nagyon érdekel(ne) mi van ott épp), és egye fene, akkor már mosogatok is. Ő jött utánam ordítva. Maximum hangerőn volt a tévé, de még mindig nem hallottam. Leszidtam a fölösleges hisztizésért.

(Tudom, akik nem ismernek minket, azok ebből azt vágják le, hogy én vagyok a tetű anya, biztos alkesz és dohányos és drogos is, aki után bömbölve szalad a koszos kis csemetéje, őt meg csak a szórakozás érdekli, rá se néz a gyerekre, néha odadob egy csokit neki, hogy kussoljon.)

Végigkérdeztem, kér-e valamit, de ezúttal nem volt éhes. Aztán nagy nehezen kitalálta, hogy ő kér joghurtot. Odaadtam neki, belekanalazott, majd azt mondta, ő nem eszi meg. "Micsodaaa? De hát most kérted!" "De azt nem mondtam, hogy megeszem!", válaszolta logikusan. Röhögés helyett nagyon leordítottam, mert igen, nem vagyok szent, mentségemre szóljon, hogy nem is próbálom ezt a benyomást kelteni, és nem is tart annak senki. Szóval leordítottam (az alap már megvolt, negyedik olyan éjszakán voltam túl, amikor 4 v. 5 órát aludtam max., ilyenkor már szedhetsz akármennyi magnéziumot), ő is ordított, aztán tettem tovább a dolgomat a konyhapulton, ő meg egy idő után csak megunta a hisztit.

"Befejezem", mondta a hátamnak pár másodperc múlva.

Nem reagáltam.

"Szeretlek", mondta akkor természetes hangon.

Leültem mellé, az ölembe kaptam. "Én is nagyon szeretlek. Mindenkinél jobban."

"Miért voltál mérges az előbb?", kérdezte.

Megbeszéltük. Oszt ennyi, a mi családunkban ez így megy, Tetkóssal is. De a Nyúl olyan tökéletesen oldotta meg a dolgot... Mások egy összeveszés után napokig nem beszélnek. Megint mások idegesítően igénylik a mindent azonnal megbeszélést. Vagy van még a bocsánatkérés, a feszengés...

Ez meg itt két és fél éves korára pontosan tudja, mit kell mondani. "Szeretlek", és ezzel el van intézve. Ezzel tényleg el van.

#357

Nyúl: "Anya, én szeretnék egy vízilovat."

LCD: "Egy igazit??? Az nem fér be ide, kisfiam, képzeld el, akkora, mint ennek a szobának a fele."

Nyúl: "Akkor egy gyerek orrszarvút."

LCD: "De hát az megnő, és az is olyan nagy lesz!"

Nyúl: "Egy baba orrszarvú?"

LCD: "Az is megnő, kicsikém."

Nyúl: "Akkor eeeeegy... bocit!"

LCD: "Az meg akkora, mint ez a kanapé itt. Nem lenne itt jó neki, nem férne el kényelmesen."

Nyúl: "Egy disznó?"

LCD: "Disznónk se lesz!"

Este Tetkósnak mesélem.

Tetkós: "Tengerimalaca lehetne, az aranyos!"

LCD: "Nem kell még az neki. Egyszer megharapja, és ő örökre megijed az ilyen állatoktól."

Tetkós: "Ááá, az nem harap."

Aztán elkezdett gondolkodni, ami nálunk sose jelent jót, majd egyszer csak azt mondta:

"Olyan jó lenne egy majom!"

LCD: "Egy újabb?"

(A családunk állásfoglalása ez ügyben az volt eddig, hogy amint elköltözünk egy kertes házba, másnap már hozunk is egy kutyát és egy macskát, többet lehet, de kevesebbet nem. Bentre meg majd meglátjuk, miféle állatokat költöztetünk, én szeretem az ilyen kisebb emlősöket, hörcsögöket, egereket, de nem szeretném, ha Anya nem látogatna meg többé minket. Az akvárium mindnyájunknak bejönne, de egyelőre se helyet nem tudnék csinálni neki, se arra nincs kapacitásom, hogy szabad perceimben azt takarítgassam.)

Másnap:

"Anya, én úgy szeretem a disznókat..."

Mert azt hiszi, az, hogy Noénak hívják, automatikusan ezzel az állatgyűjtősdivel jár... Mindenesetre ha Tetkós valamivel kapcsolatban úgy döntött, hogy "legyen", akkor a napok meg vannak számlálva, úgy érzem, hamarosan tengerimalacszart fogok szedegetni. Tudom, úgy is felfoghatom, mennyivel jobb, mint egy víziló.

#356

Az meg a múlt héten volt, hogy hazaértünk, én melegítettem a kaját, ő meg addig mosogatott, eltört egy poharat, én odaküldtem az asztalhoz, és mire kidobáltam az üvegcserepeket, akkorra ő telerakta a levesemet száraz betűtésztával.

Minden délutánunk hasonló vonalon telik, a szó, amit keresel, a szélmalomharc.

Kedves házigazda

Ja, amúgy Anya tegnapelőtt felhívott... azaz felhívta a Nyulat, mert én nem érdeklem különösebben, és megkérdezte tőle, hogy jöjjenek-e vasárnap hozzánk.

Nyúl: "Gyeeertek, gyeeertek nyugodtaaan, majd lelövöldözlek titeket!" (közben a vízipisztolyára mutatott, amit Anya persze nem láthatott).

#354

Itt vannak Anyáék. Anya épp arra próbálja rávenni a Nyulat, hogy menjen velük haza a jövő hétre. (Okos ötlet, mert Anya szabin lesz, nekem dolgoznom kell, viszont a Nyúlnak nem kéne mennie bölcsibe és kigyógyulhatna a betegségből.) De a Nyúl nélkülem persze nem maradna meg sehol.

Anya: "Na, hazajössz velünk?"

Nyúl: "Igen!"

LCD: "De én most nem megyek veled, tudod. Majd  inkább jövő héten megyünk együtt Mamáékhoz, jó?"

Nyúl: "Jóóó... Majd eszünk addig pirítóst..."

#353

Ma reggel kivette a szekrényből az egyik bugyimat, ráhúzta a fejére, és azt mondta, hogy ő így most krumplibogár.

(Aztán később beleejtette egy tányér ketchupba, mert bazmeg az a mániája, hogy mindenhez kér tíz deka ketchupot, amiből ha annyit fogyaszt, hogy meglátszik a tányér alja, akkor újratöltést követel... Gondolhatod, igazából a ketchuposflakon felét már rögtön a mosogatóba is nyomhatnánk.)

Mostanában kedvelt szokása, hogy a gondosan behajtogatott takarók közé költözik a kanapé ágyneműtartójába, vagy éppen kihány belőle mindent (hogy tesztelje, vettem-e már be aznap magnéziumot), és onnan tévézik, ld. a mellékelt ábrát.

#352

Kifújtuk az orrát, és eszembe jutott, hogy még egy hónapja sincs, hogy feküdtem a kanapén betegen, mozdulásra képtelenül, amikor pedig az lett volna a feladatom, hogy őt, a "beteget" ápoljam, de hiába no, egy egész estés hányós-hasmenős buli után csak feküdni tudtam tényleg. (Amúgy akkor éjszaka a zöld lavór fölé hajolva azt hittem, hogy meghalok. Viszont milyen boldog voltam másnap, amikor láttam, hogy két kilót fogytam, baromi jól jött ez karácsony előtt, a karácsonyi vacsorán olyan magabiztos voltam, hogy csak na! Mindegyiken.)

Szóval ott feküdtem, szerencsére ő nem zavartatta magát, olyan volt, mint a forgószél, és vidám, én meg igyekeztem jókedvűen válaszolgatni neki, például:

Nyúl: "Anya, Anya, nézd, csináltam magamnak bajuszt!"

LCD: "De ügyes vagy, Kincsem! Miből?"

Nyúl: "Takonyból!"

Szóval ennek egy hónapja sincs, most meg már megint beteg, a szájába folyik az orra, amint nem figyelek (pedig úgy utáltam régen ránézni az ilyen gyerekekre, és mindig hálával telt meg a szívem, hogy az enyém nem ilyen, az enyém szép, tiszta, igényes, hát ja, látnád most. Szépnek mondjuk szép még így is, de direkt úgy szeret létezni, hogy paradicsomleves és csoki borítja az arcát, és közelharcot kell vívni, hogy letisztíthassam). Szerdán ugyanis kimentek. Az udvarra, játszani. Az én fiamnak ennyi kellett, most rendesen fel volt öltöztetve, de úgy látszik, nála nem a hőmérséklet a lényeg, ő a szabad levegővel való több, mint 15 perces érintkezéstől fázik meg.

Nem baj. De ha már ez a téma, elmesélném, hogy iszonyúan elképesztően fantasztikusan okos (mindig úgy ég a pofám, amikor azt mondják, hogy "Hát igen, látszik rajta, hogy sokat foglalkozol vele", mert igazából nem, a meseolvasásaink is úgy mennek, hogy az első két mondat után félredobja a könyvet azzal, hogy "Inkább szoptatunk!"), a takonyra legalább három szinonímát tud, és mivel az első alkalommal véletlenül röhögve megdicsértem, azóta minden hozzánk érkezőnek elsorolja. Megpróbáltam bővíteni a szókincsét azzal, hogy orrváladék - legyünk már menők -, persze sikertelenül.

De nem csak erre ismer szinonímákat, hanem egy csomó mindenre. Múltkor valamit csinált, azt mondja: "Fotózz le!"

"Mi vaaan?" - kérdeztem, egyrészt azért csodálkozva, mert eddig nem szerette, ha fotózom, másrészt meg, mert ilyesmit tud mondani.

"Fényképezz..." - mondta magyarázón.

Meg mindenfélék vannak. Pedig Isten bizony nem úgy beszélgetünk, hogy "Nézd, Noé, ott egy autó, más néven gépkocsi vagy gépjármű." Okos és kész.

Meg taknyos.

Újra gyerekek

Imádok játszani és szerintem mindenki más is szeret. (Egyik karácsonyra mindenkinek bevásároltam a Játékforrásban, tudod, ilyen okosjátékokat, és a hátam mögött biztos sokan húzták a szájukat azt gondolva, hogy nem személyre szóló ajándékot kaptak, hanem olyasmit, aminek én örülnék. Ez egyrészt igaz, tényleg örülnék egy teherautónyi ördöglakatnak vagy tantrix-nak, másfelől viszont azért kapott mindenki játékot tőlem azon a karácsonyon, mert szerettem volna, ha újra megtapasztalják, micsoda élvezet játszani. Sose fogom elfelejteni, amint Apáéknál mindenki némán igyekezett megoldani a feladatát, aztán a nagy csendben Mama hirtelen büszkén felmutatta a szétszedett ördöglakatot...)

Na mármost, azóta újra van kisgyerek a családban, ennélfogva játék is (na jól van, a karácsonyi ajándékáradatnak inkább szánok egy külön bejegyzést, annyira szuper). És hihetetlen, hogy ez mennyire megváltoztatott mindenkit. Az idei karácsony slágere vitathatatlanul a Play-Doh, ez a pici kézzel is könnyen gyúrható gyurma - ami baromi gyorsan kiszárad, úgyhogy azóta napi 8 órában gyurmát pakolok vissza a dobozába.

(Ismersz, skótzsidó vagyok, de rendszerint elszánom magam valami drága dolog megvásárlására, így: "kerüljön akármibe, MOST megveszem". Aztán elmegyek, és elszántságom azonnal elpárolog, mert az adott dolog ára általában kétszerese annak a maximális összegnek, amit költekezési rohamomban még adnék érte. Így voltunk a Play-Doh-val is, hónapok óta - amióta a Nyúl felfedezte magának a tévében - készültünk a megvásárlására, majd, amikor az üzletben megláttuk a viszonylag kicsi dobozt 6.999 Ft-ért, kigúvadt szemmel hagytuk ott az egész játékosztályt. Mígnem a karácsony előtti csütörtökön (a Nyúl bölcsiben, mi szabadságon) Isten aznap már másodszor terelt minket vissza a madaras teszkóba, éppen akkor, amikor szinte pofátlanul olcsón, 2.000 Ft-ért rakták ki épp a nyakukon maradt gyurmakészleteket. Így lett pizzás és tortácskás is, és 10 rongyot spóroltunk csak ezen - ez kb. az év legnagyobb sikerélménye, azért írom le.)

Nagyszerű dolog egyébként, a Nyúl még sose élvezte ennyire a gyurmázást, olyan alkotásai vannak, hogy öröm nézni. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

A családból már mindenkit elragadott a szenvedély, felváltva ülünk össze hárman-négyen, hogy órákon át tortácskákat és pizzát süssünk. És teljesen bele tudunk merülni.

Így történhetett az is tegnapelőtt, hogy amíg Húgom gyurmázott, a barátja legóból motort épített, mi meg valami mesét néztünk Tetkóssal, a Nyúl észrevétlenül szétkaparta a Húgom kedvenc sminkkészletét. Ja, és persze kikente magát. Anyával.

#350

Ma voltunk Egerben. Hazafelé a kocsiban elaludt a Nyúl, de még beugrottunk egy Lidl Ricsárdba, és mivel nagyon bíztam abban, hogy jutányos árú kelbimbóra lelek, nem vállaltam, hogy kint maradok az alvó Nyúllal a kocsiban, amíg a többiek vásárolnak. (És milyen jól tettem, mert ha kint maradtam volna, Tetkós tuti megveszi azt a távirányítós helikoptert.) Végigvonszoltam hát a bágyadt Nyulat az üzleten, aztán amikor beültettem a kocsiba, elkezdett üvölteni, gyakorlatilag hazáig.

Itthon még hisztizett vagy félórát, csak nálam volt hajlandó megmaradni, aztán végül megnyugodott. Anya később kérdezte tőle: "Miért voltál mérges, amikor hazajöttetek?"

A válasz: "Nem voltam mérges, csak úgy hangosan beszéltem."

#349

A zenét meg pillanatnyilag háttérbe szorítottuk az építészi karrierje érdekében :D De azért megint mondtam neki, szedje össze magát, mert felőlem lehet építészmérnök, csak ne menjen a gitározás rovására.

Amúgy tényleg nagyon jókat épít, az egyik bölcsisnéni azt mondta, néha csak leülnek mellé és csodálják, hogy épp mit alkot.

Futópad

Öcsém tegnap vett szobabiciklit meg futópadot. (Hála Istennek, mert már tényleg pont csak erre volt szükség, na mindegy.) Amikor az utóbbit felcipelte a szobába, kevés híja volt, hogy Apa nem vágta ki vele, mint macskát szarni, de aztán megbékélt. Pár perccel később azt játszotta rajta a Nyúllal, hogy leengedik a matchboxokat a lejtőn, és meg kell tippelni, melyik ér le előbb.

A futópadnak azóta is ez a fő felhasználási területe, mert futnánk mi (Anyát például hihetetlenül vonzza a cucc, nem tud úgy bejönni, hogy ne pattanna rá), de a Nyúl mindenkit azonnal lezavar róla, aztán beáll a helyünkre, és ő fut.

Mert bakker olyan, mintha futópadra született volna, pedig jóval a feje fölött kell kapaszkodnia, mégis, még egyszer sem esett rajta el, simán, ügyesen fut, mint a... hát igen, mint a Nyúl. Sőt, már cifrázza, úgy távozik róla, hogy átugrik a játékosládájára, onnan pedig az ágyra, aztán vissza... Amikor egy alkalommal a Nyúl nem figyelt és felmerészkedtem a szerzeményre, Tetkós (aki délután 4-kor még nem kelt ki az ágyból, köszönhetően a tegnapi iddogálásuknak) megjegyezte: "És tényleg kiröhögjük a hörcsögöket, akik rohannak a mókuskerékben?" Hát igen.

De a Nyúlnak jól áll, és amúgy is, fáradhatatlan, félelmetesen az.

Szóval mátrai pihengetés ide vagy oda, nem döglünk bele az unalomba most se.

#347

Hú, hát a karácsonyi sztorik megírásához össze kéne szedni a gondolataimat (meg Tetkósnak el kéne mennie kiküldetésbe minimum Lettországba, ahonnan nem bír csak úgy hiphaphup hazaugrani bitorolni a gépet - na meg a legjobb lenne, ha a Nyulat is vinné, hogy időm is legyen).

De azt muszáj megosztanom, hogy ma voltam fodrásznál. A mostani tendencia szerint kilenc és fél évente járok, legutóbb a diplomaosztó előtti napon voltam - hát igen, nem vagyok már mai csirke, a fodrász is megmondta:

- Jól nézel ki, de hát még fiatal vagy. Mennyi is?

- Harmincegy.

- Ja, hát akkor már nem vagy fiatal!

Na mindegy, lett nekem szép frizurám, ami másoknak egyébként csak kb. harmadik látásra tűnik fel, de a lényeg, hogy én tudom, végre egészséges a vége (na meg megvolt életem első találkozása a hajvasalóval). Amikor hazajöttem, a Nyúl barátságos volt ugyan, de azért a hajamra azt mondta, hogy menjek vissza és tetessem vissza a fodrásszal.

Aztán kb. kétezerszer megpuszilgattam, és az előbb, miközben az egeret nyomogatta (- Mit kapcsoljak neked, Kicsikém? - Semmit, csak ilyen butaságokat akarok nézegetni.), hirtelen hátrafordult és azt mondta:

- Szép a hajad! Az előbb nem mondtam...

Igazi férfi, nehezére esik a bókolás, de tudja, hogy az emberi kapcsolatok csak így működhetnek.

#346

Elalvás előtti szenvedés az ágyban. Bennünk jóval nagyobb a hajlandóság az elalvásra (meg a fogmosásra is egyébként, mert amint meglát a fogkefével, felmutatja a tenyerét, és megrázza a fejét: "Mindjárt", aztán, mint egy elfoglalt menedzser, gyorsan vissza is fordul az apjához, hogy az éppen aktuális mesekönyvről értekezzenek). Aztán valamiért úgy dönt, hogy inkább alszik ő is, folytatódhat az esti rituálé:

- Egye fene, szoptatunk! - karol belém barátságosan. Aztán látja, hogy fogom a fejem kínomban:

- Kiborultál? - kérdezi megértőn.

Hát így.

Jó napot!

Csütörtökön Tetkós a lelkemre kötötte, hogy fizessem be a közös költséget, hagyott otthon pénzt (potenciális betörőknek üzenem: nem szokásunk az ilyesmi, ez egyszeri alkalom volt). Így aztán elloholtam a Nyúlért a bölcsibe, hazavánszorogtunk, felmarkoltuk a zsét, aztán újra nyakunkba vettük a várost. Ami engem illet, nos én a Nyulat is a nyakamba vettem természetesen.

Merthogy mi volt aznap? Úgy van, szélvihar. A bölcsiből úgy mentünk haza, hogy volt pár másodperc, amikor gyakorlatilag megállított a szél, ami persze szembefújt. (A szél sose hátulról fúj, pláne nem, amikor sietsz.) Na mindegy, otthon a Nyúl már annyira fel volt dobva, hogy megyünk a lakásszövetkezetbe (ez a szó nagyon tetszik neki), hogy meg se próbáltam ellógni a dolgot.

Ismersz, nem nagyon szeretünk közös költséget fizetni, nem szórjuk ki szívesen az ablakon azt a pénzt, amit sörre és körömlakkra is költhetünk, de most, hogy szélvihar volt, valahogy még nagyobb lett a kötelességtudatom. El kell menni. Meg kell csinálni.

Szóval felkerekedtünk, kis megszakításokkal cipeltem a Nyulat, aki gyakran sírni kezdett, amikor annyira az arcába fújt a szél, hogy nem kapott levegőt, de azért csak odaértünk. Odaadtam a pénzt. Plusz még a heti kávépénzemet is, ami teljesen véletlenül figyelt a zsebemben, de még szerencse, mert időközben felment a k.k. - ha így folytatják, mire elköltözünk, annyi lesz, mint a lakáshitel. Nonszensz, bazmeg, inkább takarítanám én a lépcsőházat - viccvót - és világítanék fejlámpával, mert értem én, hogy ez nem csak arra van, hanem ebből lesz majd panelprogramos a ház, de közben meg nem lesz, mert vannak olyan lakók, akik még a büdös életben nem fizettek egyszer sem. És mire eljöttünk, annyira összebarátkozott a pénztáros nénivel (-Mit hozott neked a Mikulás, Kicsikém? - Ajándékot!), hogy tiszta erőből integetett neki: - Sziaaa!

Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve még visszahajolt az ajtóból és azt mondta boldogan: - Jójapot!

Én meg még most is majdnem bőgök, ha eszembe jut, hogy milyen aranyos volt, ahogy a kis agyából előkapta gyorsan a másik köszönést, amit még tud.

#344

Hazafelé menet mindig beszélgetünk. Végül is van rá lehetőségünk, mert 10 centire van egymástól az arcunk, tekintettel arra, hogy mindig viteti a seggét, kivéve, ha épp mikuláscsomagot kapott, mert azzal inkább sétál nagy büszkén. Ilyenkor vitatjuk meg, hogy kik voltak aznap a bölcsiben és mi volt az ebéd. Általában ez megy:

- Na és mit ettetek ma?

- Kenyeret.

- Milyen kenyeret?

- Kenyeret.

- Na és mi volt az ebéd?

- Kenyér, hát nem érted?

Néha meg merem kérdezni azt is, hogy mit ittak, azt mondja, hogy vizet. Aztán hazaérve olyan lelkesen eszik velem, mint egy farkas.

Biztos gyakran van büntetésben. Na, látod, mondom.

Álomgyerek

Még a múlt héten történt, hogy mentem a bölcsibe a sátánfajzatért Nyúlért, és az egyik bölcsisnéni a következővel fogadott:

- Ez a gyerek egy álom! Egy csoda! Ha minden gyerekünk ilyen lenne, nem lenne semmi gondunk!

WTF???

- Mármint ez itt? - kérdeztem döbbenten a Nyúlra mutatva.

- Igen, igen. Egész nap gyönyörűen játszik, soha rá nem kell szólni. Eszik rendesen, alszik szépen, hát mondom...

Miközben beszélgettünk, és öltöztettem a Nyulat, megérkezett még egy anyuka, felöltöztette a gyerekét, elbeszélgetett a bölcsisnénivel, majd elment. Mi ekkor még mindig ott tartottunk, hogy a nadrágot próbáltam rákommandózni a Nyúlra, miközben ő árkon-bokron (pontosabban padon-pelenkázón) át menekült előlem. Végül elkaptam, amikor a pelenkázó tetején táncolt épp, és próbáltam erélyesen, mégis félhangosan rászólni:

- Noé, most már elég legyen, vedd fel gyorsan azt a... nadrágot!

- Kurva! - segített ki készségesen a Nyúl, mert ösztönösen megérezte, hogy a mondat cenzúrázva lett. Majd annyira megörült annak, hogy eszébe jutott a keresett szó, hogy elkezdte boldogan rikoltozni:

- Kurva-kurva-kurva-kurva-kurva!

A vége felé, a hatás fokozásaként a mutatóujjával a homlokomat ütögette. Remek.

Ekkor a bölcsisnéni szerencsére már a következő szülővel beszélgetett (és amúgy is azt vettem észre, hogy ő egy picit rosszabbul hall), de azért az arcom valószínűleg bíborvörösben játszott, amikor végre kiszabadultunk az utcára.

...

Másnap. Szereplők ugyanazok.

- Ma sem tudok mást mondani, mint tegnap, ez a gyerek csodálatos. Ma sem volt semmi gond.

E mondat közben én futva - de tényleg futva - üldöztem a Nyulat az öltözőben egy nadrággal, két, csendesen öltöző szülő-gyerek párost kerülgetve. Komolyan mondom, 8,5 óra lógásmentes munkától nem készülök ki annyira, mint a délutáni öltöztetéstől.

...

Következő (azaz a mostani) hét, másik ügyeletes bölcsisnéni.

Utánam pár másodperccel érkezik a csoport főrosszának kikiáltott Dorián apukája egy fiúval. Dorián egy mukk vagy egy rossz mozdulat nélkül engedi, hogy öltöztessék. A Nyúlon eközben már harisnya, de nincsenek emlékeim róla, hogyan sikerült ráadnom. A nadrágot több kör lefutása után sem sikerül rávarázsolnom.

- Noé nagyon jó gyerek volt. Egész nap alkot, legóval, pötyivel, mágnestáblán, hát nagyon...

Dorián apukája felröhög.

- Hát nem úgy néz ki...

Röhögök én is, nyilván, mert amúgy büszke vagyok a vagány fiamra, csak ne lenne ilyen nagy a valószínűsége annak, hogy a kimerültségtől mindjárt összeesek és meghalok. Végül a Nyúl a nagy tombolásban véletlenül hasra vágja magát, mert nem gondolja, hogy ezzel pont segít nekem, úgyhogy sutty, már rá is húzom a nadrágot. Doriánék (Dorián kabátban-sapkában) vihognak: - Nini, már a nadrág is fent van?

Haha.

Amióta az öltözőben napi rendszerességgel futok, azóta már tényleg nem biciklizek otthon.

Amúgy az öltöztetések igen nagy részét teszi ki az is, hogy a Nyúl a padon állva folyamatosan szedegeti ki a nagy, puha falitáblára feltűzött hópelyhekből a rajzszöget, így kezemben a nadrággal nagyjából húszszor hajolok le, hogy ezeket felszedjem a padlóról (legutóbb már magasabbra tűztem mindet, de így meg nagyon hülyén néz ki). A bölcsisnéni, akivel eközben beszélgetünk, nem szól rá - pedig végül is a tábla az ő territóriuma - én meg hiába.

De egyébként tényleg nagyon bírom, hogy rossz. Már nem úgy értem, hogy jól bírom, mert azt nem mondanám, hanem, hogy nagyon tetszik. A múlt héten volt egy élményem, amikor a Nyúl nagyobb társaságban a gyerek közül egyedüliként játszott nyugodtan a padlón, és valaki azt mondta: - Mindig ilyen nyugodt? De jó nektek!

És ettől némileg összeomlottam. Akkor rájöttem, attól nagyobb sértés nem érhet, mint hogy valaki azt feltételezi a gyerekemről, hogy nyugodt és jó. Hát a nagy francokat! Nem, nyilván nem az a bajom, hogy valaki elvitatja azt az érdememet, hogy hihetetlen erőfeszítések árán elviselek több órányi rosszalkodást, mert dehogy. (Nem is érdem, meg nem is viselem jól.)

De.

A. Nyúl. Vagány. És. Pörgős. És. Nem. Nyugodt.

Továbbá ő a világ leendő legnagyobb szólógitárosa, a következő Slash (csak ő antialkoholista lesz, legalábbis ha a géneken felülkerekedik a nevelés), aki küzdősportokat fog tanulni, bőszen csajozik majd (- Kik voltak ma a bölcsiben? - Zénó, Balázs, Zoé, neki van cunija...) és hosszú haja lesz és fittyet hány a szabályokra és nem azért fog rosszul tanulni, mert hülye, hanem, mert annyira vagány, és... és... és...

Szóval ő nem jó gyerek! Hála Istennek.

Ne bántsd a királyfit!

Az előbb, az esti joghurtja után a száját próbáltam megtörölni, miközben ő - természetesen - meztelenül ugrált le a kanapé háttámlájáról. Elkezdett könyörögni:

- Kérlek, ne bántsd a királyfit!

- Mit mondtál?- döbbentem meg.

- Ne bántsd a királyfit, légyszi, légyszi!

Elkezdtem röhögni, és előkaptam a telefonomat, mert amúgy is megígértem Anyának, hogy később felhívom.

- Hááát ezt most el kell mesélnem Anyának! - vihogtam.

- Ne hívd fel a boszorkányt, Hófehérke! - kérlelt a (végre utánaszámoltam) huszonnyolc és fél hónapos.

Anya persze rögtön magára vette, és szerintem most sokáig sértődött lesz annak ellenére, hogy mialatt beszéltünk, a Nyúl engem is leboszorkányozott.

Ma Hófehérkét néztünk, attól ilyen vagány egyébként.

#341

Van Tetkósnak egy könyve, Klasszikus Amerikai Autók, amelyet a Nyúl is le bír venni a polcról, amióta kicsit átpakoltam. Átlag óránként egyszer átlapozgatjuk, a Nyúl találomra felüti valahol, én megmondom, hogy milyen autó van ott, aztán megint valahol, megint... Őszintén szólva nekem ezek a régi amerikai autók baromira egyformák, nagyjából annyi, hogy rondák és nagyok.

Ellenben a fiam ma elővette a könyvet, hogy megmutassa a mamájának, felütötte egy piros autónál, és közölte, hogy Pontiac. Lapozott egyet, aztán egy Fordra mutatva azt mondta, Ford, majd véletlenül egy másik Fordhoz lapozott, és csodálkozás nélkül megállapította, hogy az is Ford.

Én eddig azt hittem, hogy ő is képtelen ezeket megjegyezni, de nem. Ja, az autójelek egyáltalán nem látszanak ezeken a kocsikon, szóval nem az van, ami a parkolóban, hogy megtanulta volna gyorsan az emblémákat, aztán szevasz. Most nem tudom eldönteni, hogy arcról felismeri ezeket az autókat, vagy esetleg elolvasta a nevüket, de végül is bármelyik van, nem tudom azt gondolni, hogy nem zseni.

#340

Mostanában olyat játszik, hogy felmászik a kanapé háttámlájára, feláll (de nem úgy, mint itt, hanem teljesen a tetejére), és leugrik mellém. A szemében még ott a "most mi lesz, remélem, nem fogok a padlóra esni" rémülete, és már a csodálat, is hogy milyen baromira jó volt, amikor azt mondja: "Fúúúúúúúúúúúú!" (azt mondaná, hogy "Váááááúúúúúúú", csak ezt még nem ismeri), és már megy is megint.

Nagyon nem ajánlom neki, hogy kipróbálja a bungee jumpingot vagy extrém sportoló legyen, a max. amibe beleegyeznék, hogy sakkozzon, csak minden sport esetében félek, hogy elhanyagolja miatta a rocksztárságot.

Lándzsás útifű szirup

A lándzsás útifű szirup meg nagyon bejön neki (úgy mondja: lándzsás fű szirup), ami végül is azt jelenti, hogy legalább 50%-ban megnyugodhatunk, nem cserélték el a kórházban. Mert ha a cukortartalom miatt szereti, akkor tuti az enyém, ha az alkohol miatt, akkor meg tutira Tetkósé.

Ja, amúgy amióta az apjával töltötte a napot, folyton koccintani akar. Szép.